Sebész szakorvos,
Szakrendelésvezető főorvos
Gimnáziumi tanulmányait a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban, az orvosi egyetem tanulmányait a világhírű berlini Humboldt Egyetemen és a budapesti Semmelweis Egyetemen végezte, 1995-ben szerzett diplomát.
Ezt követően a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház sebészetén kezdett dolgozni, majd a fővárosi Uzsoki utcai Kórházban dolgozott intenzív-anaeszteziológus orvosként. 2001-ben sebészetből tett szakvizsgát, ekkor már a fővárosi Szent Imre Kórház sebészeti osztályán dolgozott.
2004-ben nemzetközi egészségügyi minőségmenedzser diplomát, majd 2007-ben egészségügyi szakmenedzser diplomát szerzett, emellett több alkalommal vett részt sebész-szakmai kurzusokon Magyarországon, Görögországban és Németországban, utóbbi helyen laparoszkópos műszerfejlesztési projektben is részt vett egy világhírű tuttlingeni céggel együttműködve.
2002 és 2011 között sebészeti munkája mellett több nemzetközi cég munkájában vett részt üzletfejlesztési vezető, orvosigazgató, minőségirányítási vezető feladatkörökben, projektigazgatója volt az első hazai kiemelt uniós egészségügyi projektnek 2008 és 2011 között.
2011-től hat évig a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat főigazgatója, emellett sebészként dolgozott a XIII. kerületi szakrendelőben, illetve a Bajcsy-Zsilinszky Kórház XVII. kerületi szakrendelőjében.
2017-től 2022-ig a fővárosi és Pest megyei járóbeteg-szakellátás fejlesztését célzó Egészséges Budapest program járóbeteg szakellátási igazgatója, közel tucatnyi, sikeres szakrendelői fejlesztési projekt előkészítésében és megvalósításában vett részt.
2021 óta dolgozik a Kertvárosi Egészségügyi Szolgálatnál, a sebészeti szakrendelés vezetése mellett az intézmény minőségirányítási vezetője, valamint az egynapos sebészeti részleg vezetője is.
Több társadalmi szervezet és alapítvány kuratóriumi tagja, így a XVI. kerület Szakorvosi Ellátásért alapítványnak is.
Tagja a Magyar Sebész Társaságnak, a Magyar Sebkezelő Társaságnak, a Magyar Egészségügyi Menedzser Klubnak, a MEDICINA 2000 Járóbeteg szakellátási Szövetségnek évekig elnökségi tagja, jelenleg Felügyelőbizottságának tagja.
Német nyelvből szakmai felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik, emellett angolul tárgyalási szinten beszél.